Elérkezett Mary Alice Monroe trilógiájának az utolsó részének a kiértékelése.

Az első rész, a Nyári emlékek értékelését itt találjátok.
A második rész, a Nyári fuvallat véleményezését pedig itt.

A Nyárutó volt a kedvenc kötetem a 3 közül. Minden téren ez vitte a díjat: borítóban, szereplőkben, eseményekben.

A trilógia a Nagyiról, Marietta-ról szól és az ő három unokájáról, akik egy utolsó közös nyarat töltenek együtt Nagyi tengerparti házában.
Az első rész Carsonról szól, aki egy sportos, vadóc csaj. Nem szereti kötöttséget, a felelősségvállalást, inkább a mának él.
A második rész Doraról szól, akinek van egy autista kisfia, épp válófélben van, és próbál újra önmagára találni.
A harmadik része pedig Harperről, aki először "csak egy hétvégét akar maradni nála. Ám miután összeveszik zsarnokoskodó anyjával, úgy dönt, az egész nyarat a szigeten tölti. Az új környezetben azonban nagyon elveszettnek érzi magát: sehová sem tartozik igazán, és rádöbben: nem tudja, mit is kezdjen az életével. Ám ahogy telnek-múlnak a napok, a testvéreivel mind jobban egymásra, illetve önmagukra találnak, a nyár végére pedig Harper biztos lesz abban, hogy sorsa a festői szépségű tengerparthoz és a nagyanyja házához köti. Ahhoz azonban, hogy valóra váltsa álmait, sok akadályt kell még leküzdenie. Vajon lesz-e elég ereje, hogy kiálljon magáért, illetve elég bátorsága ahhoz, hogy megnyissa a szívét a családtagjai és egy nem mindennapi férfi előtt, aki mellett igazán boldog lehet?"

Nagyon megszerettem Harpert. Olyan igazi hús-vér fiatal nő. Nincsenek nagyon kirívó tulajdonságai, szokásai, személyisége. Egyszerű, de pont ettől olyan tökéletes. Legalábbis számomra.
Természetesen a szimpátián sokat segített, hogy New York-ból jött, ahol könyvszerkesztőként dolgozik, és imádja minden gondolatát papírra vetni, írni bármiről.
Figyelmes a családjával, gondoskodó, határozott, céltudatos. Jó látni a jellemfejlődését a 3 könyvön keresztül.

Mindegyik lány sok mindenen megy keresztül a nyár folyamán. Mindegyikük próbál jobb lenni önmagánál.
Carsonnak ez nem annyira megy. Számomra már olykor idegesítővé és bosszantóvá vált a kesergése és az önsajnáltatása.
Dorát nem kedveltem az első könyvben, de a másodikban egészen megszerettem. A harmadikban pedig elég kevésszer volt a központban ahhoz, hogy a véleményem változzon róla.
Harper az első két kötetben volt háttérbe szorulva, de megérte az ő részére várni. Talán így volt a legjobb a befejezést tekintve <3

A könyv kicsit túl happy end, egy picit giccses. Hisz mindig mindenki kibékül, mindig minden jóra fordul. Picike izgalmakkal és intrikákkal van megfűszerezve, de hatalmas fordulatokra nem számíthatunk benne.
Mégis, az utolsó rész volt, ami érzelmileg is a legtartalmasabb volt. Volt egy-két olyan jelenet, ami nemcsak mosolyt csalt az arcomra, de még könnyek is gyűltek a szemembe a meghatódottságtól.

Az ember olykor elfelejti, hogy ki az, akikre mindig számíthat, akik a biztos pontot jelentik az életében és, akik a legfontosabbak a számára. Ez a pedig a család.
Jó volt olvasni az összetartozásról, az önfeláldozásról, a kompromisszum készségről, a figyelmességről, a megértésről, az odafigyelésről.

Ez az a könyv, amit ha elolvastál egyszerűen csak magadhoz akarod ölelni és soha el nem engedni :)Örülök, hogy elolvastam. Főleg így a nyár után. Segített kicsit hozzászokni az őszhöz, míg kicsit nosztalgiáztam a nyárban.

A szereplők szerethetőek voltak. Egy ilyen nagyira, mint Marietta, mindenki vágyik. Aki meghallgat, ki feltétel nélkül szeret, lesi a kívánságod és önzetlenül ad.

A hely, Sullivan's Islandet pedig egy meseszép szigetnek tudom elképzelni, ahol az állandó napsütés, a hullámok halk tánca boldoggá teszi a mindennapokat. Egy tengerparti ház, aminek a verandájáról mindennap megnézheted napfelkeltét és napnyugtát, legtöbbünk számára csak álom marad. De legalább megélhetjük ezt az álomképet egy pár száz oldalon át a könyvnek köszönhetően.

Köszönet a kiadásért a General Press Kiadónak!

A trilógia értékelés szempontjából pedig 10/10 érdemel! :)